A Habitat for Humanity Magyarország lakhatási kérdésekkel foglalkozó blogja

Otthont mindenkinek!

Útmutató hajléktalan emberekhez - első lépés a megértés

2014. január 23. - Habitat for Humanity Magyarország

A Fővárosi Közgyűlés Budapest területének jelentős részéről kitiltotta a hajléktalan embereket azzal, hogy az életvitelszerű közterületen tartózkodást e helyeken szabálysértéssé nyilvánította. A Habitatnál hisszük, hogy senkinek sem szabadna az utcán, parkban vagy ártéri kunyhóban élnie. A hajléktalanság enyhítése érdekében komplex megoldásokra, lakhatási támogatásra és megfizethető bérlakásokra van szükség. Szükség van arra, hogy valódi kivezető programokkal a hajléktalan emberek otthonra, munkára és jövedelemre leljenek.

hajlektalan_segítseg1.jpg

A közterületen élő hajléktalan emberek sokfélék, élettörténetük is változatos. Sokan közülük rendszeresen dolgoznak, mások nyugdíjat kapnak. Vannak, akik egy válás miatt vesztették el lakásukat, vagy nem tudták fizetni hiteleiket. Másoknak sosem volt lakásuk, mert például állami gondoskodásból kerültek fiatalon az utcára. Vannak, akik minden este ugyanabba a kapualjba térnek vissza, mások kunyhót építenek erdőkben, parkokban.

Sokakban ellenérzést szül egy utcán fekvő hajléktalan ember. Azt gondoljuk az utcán feküdni nem természetes. Gyakran félelmet keltenek, másokban felébresztik az ember természetes segítő ösztöneit. Vannak, akik amiatt éreznek lelkiismeret furdalást, hogy nem tudnak segíteni. Legtöbben nagyon keveset tudunk a hajléktalan emberekről, mindennapjaikról és küzdelmükről, sok sztereotípia is él velük szemben a társadalomban. Valójában nem tudhatjuk, hogy az a hajléktalan ember, aki esténként az utcánkon alszik, milyen életet él, mihez ért, mi a hobbija vagy kik szeretik.

hajlektalan_segítseg2.jpg

Ma hazánk közterületeink több ezren töltik éjszakáikat, utcán, aluljáróban, parkokban, erdőkben. Megbüntetésük nem segíti otthonhoz őket. A téli időszak különösen nagy próbatétel, hiszen ilyenkor a hideg miatt a fagyási sérülések és kihűlés veszélye fenyegeti az utcán élőket. De emellett más betegségek (pl. megfázás szövődményei) is gyakoriak, és sajnos az utcán élők bántalmazása is előfordul.

hajlektalan_segítseg.jpg

Mit tehetsz te?

  • Legtöbbünkben élnek előítéletek a hajléktalanságról, alkoholizmusról, szegénységről. Mindig gondolj arra, hogy a hajléktalan emberek, akárcsak azok, akiknek van otthonuk, nagyon különbözőek.
  • Ismerkedj a környezetedben élő hajléktalan emberekkel, érdekes történeteket fogsz hallani. Kérdezd meg őket, hogy vannak, van-e szükségük valamire.
  • Vásárold és olvasd a Fedél Nélkül lapot, hiszen sokaknak biztosít jövedelmet és érdekes írásokat találsz benne.
  • Ha pénzt kér tőled valaki az utcán, a te döntésed hogy adsz-e neki. De igyekezz udvarias lenni, tisztelni az embert.
  • Támogasd a hajléktalan embereket ennivalóval, meleg ruhával, takaróval (a használhatatlanná vált dolgokat ők sem tudják használni, de még jó állapotú, cipő, kabát, takaró nagy segítség lehet)
  • Ne a kukába, hanem mellé tedd az ehető és használható dolgokat.
  • Ha van olyan könyved, amit már nem olvasol, ajándékozd el. A közeledben élő hajléktalan emberek biztos ugyanúgy örülnek egy-egy meglepetés vagy ajándék gesztusának mint bárki más.
  • A hajléktalan emberek sokszor tartanak állatot, segítsd őket az állat számára szükséges étellel, eszközökkel.
  • Télen egy forró tea, egy tál leves is sokat segít a hidegben.
  • Ha rossz állapotban lévő hajléktalan embert látsz, ne gondold rögtön, hogy részeg. Lehet hogy azonnali orvosi segítségre van szükséges.
  • A krízisbe került hajléktalan embereket országszerte diszpécserszolgálatok, krízis autók és utcai szociális munkások segítik.
  • Hívd a diszpécserszolgálatot (www.diszpecserportal.hu, Budapesten: 338-41-86), ha
    • ha valaki nedves ruhában a földön fekszik, nincs rajta takaró vagy alatta matrac/karton.
    • ha az utcán lévő hajléktalan ember segítséget kér; de nem tudod, milyen típusú segítségre lenne szüksége.
    • ha információra, segítségre van szükséged, mert te, családtagod, barátod, rokonod, ismerősöd hajléktalanná vált, vagy ennek veszélye fenyegeti.
    • ha a környezetedben élő fedél nélkül élő ember a szokásaitól eltérően viselkedik (nem kelt fel mikor szokott, egész nap fekszik).
    • Bizonyos estekben azonnali egészségügyi ellátásra lehet szükség, ilyen  az eszméletlen állapot, bármilyen eredetű súlyos vérzés, baleset, sérülés, mérgezés, ha erős fájdalom, vagy más riasztó panasz, illetve tünet észlelhető, ha olyan magatartászavart észlelünk, mely során a beteg saját maga, vagy mások életét veszélyezteti.

 

Egy kis odafigyelés nagy segítséget jelenthet azoknak, akik az utcán kénytelenek élni.

 

A cikk írása során felhasznált és további információk:

www.diszpecserportal.hu

http://avarosmindenkie.blog.hu/

www.menhely.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://habitat.blog.hu/api/trackback/id/tr45777832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása