A Habitat for Humanity Magyarország lakhatási kérdésekkel foglalkozó blogja

Valóra vált álom: saját szobája lehet a gyerekeknek új otthonukban

2018. június 11. - Habitat for Humanity Magyarország

Még idén beköltözhet János és családja a felújított önkormányzati bérlakásba, ahol kényelmesen elfér majd a négy fős család, a tervek szerint a gyerekek is külön szobát kapnak, és a szülőknek is saját hálószobájuk lesz. Ehhez még sok minden hátravan, várunk még az önkormányzat döntésére, de addig is a család terveiről és álmairól beszélgettünk velük.

Irén és János 13 éve élnek együtt, gyermekük, László 11, Leonetta pedig 7 éves. Tavaly óta a családok átmeneti otthonában laknak egy szobában, de már nagyon várják , hogy új otthonuk lehessen. Újpest frekventált részén, egy régi, földszintes épületben található az a romos állapotú lakás, amit az Újpesti Önkormányzattól kapott a Habitat for Humanity Magyarország. Jelenleg is önkéntesek dolgoznak azon, hogy minél hamarabb kész legyen a felújítás és az önkormányzati döntés után beköltözhessen remélhetőleg ez a család.

blog_1_1.jpg

A földszintes, nagy belmagasságú lakásban az önkéntesek első dolga a régi vakolat, illetve a korábbi padlólapok felbontása volt. Ezt az aljzat lebetonozása, illetve egy álmennyezet kiépítése követte, ami jelentősen javítja a lakás szigetelését és energiahatékonyságát a későbbiekben. Ezzel párhuzamos feladat a lakás előtti téren az ajtók festése és a lakásból kikerülő építési törmelék elhordása volt, ami elég sok munkát adott az építkezésen segédkezőknek.

Rájuk csapták a telefont

Jánosék korábban évekig egy újpesti albérletben éltek, mielőtt a tulajdonos bejelentette, hogy eladja a fejük felől a lakást. Két hónapjuk volt új albérletet találni és bár volt tartalékuk - még a piaci árak mellett is ki tudták volna fizetni a bérleti díjat és a kéthavi kauciót - a családfő azt meséli, a tulajdonosok rögtön rácsapták a telefont, amint meghallották, hogy gyerekek is vannak. Elkeseredettségükben az Újpesti Családsegítő Szolgálathoz fordultak, ahol segítettek nekik a családok átmeneti otthonába költözni.  

A szülők régóta főállásban dolgoznak: János karbantartó egy közeli gyárban, Irén pedig egy kórházban takarít. Szociális munkásunk beszámolója szerint gondoskodóan és szeretettel nevelik gyermekeiket, összetartó a család.

blog2_1.jpg 

A kertben is lehet majd játszani

Mikor az átmeneti otthonban náluk jártunk néhány hete, Lacika lelkesen mutatta nekünk focis kártyáit, már egész komoly gyűjteménye van, az iskolában szokta cserélgetni. Húga, Leonetta kedvenc plüssállatával, egy fehér lovacskával fogadott. A kislány szeptemberben kezdi meg az iskolát és ugyanoda fog járni, ahova Lacika, nem messze a most felújításra kerülő lakástól.

A gyerekek nagyon lelkesek lettek, ahogy meghallották, hogy akár saját szobájuk is lehet az új lakásban, ráadásul kert is tartozik hozzá, az ajtó ugyanis a szomszédokkal közös, hangulatos kiskertre nyílik, ahova nyáron ki lehet ülni hűsölni, játszani.

blog3_1.jpg

 Fotók: Járdány Bence / Habitat for Humanity

A MetLife és a Habitat for Humanity Magyarország partnersége keretében egy üresen álló, rossz állapotú önkormányzati bérlakást újítunk fel közösen Újpesten.
Az idei együttműködés kiemelt témája az átmeneti otthonokban élő nők és gyermekek helyzete, amire egy női önkéntesekkel közös kiemelt napon, a Women Build-en hívjuk fel a figyelmet.




A bejegyzés trackback címe:

https://habitat.blog.hu/api/trackback/id/tr8014040512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.