A Habitat for Humanity Magyarország lakhatási kérdésekkel foglalkozó blogja

Egymilliárd nő tánca

2014. február 13. - Habitat for Humanity Magyarország

Február 14-e anyukám ifjú korában nem volt ünnepnap. Az enyémben romantikus Valentin nappá vált. Remélem, a lányom már az Egymilliárd Nő Ébredésének napjaként fogja ismerni.

egymilliard_no_tanca2.jpg

Egymilliárd Nő Ébredése – ezt a nevet kapta az a globális akció, amelynek keretében minden év február 14-én egy tánccal hívják fel a figyelmet a nők elleni erőszakra. A földön minden harmadik nőt érint az erőszak élete során. „2013-ban egymillió nő táncolt a világ 200 országában, hogy felhívja a figyelmet a nők és lányok elleni erőszakra. Ez volt a világtörténelem legnagyobb tömegrendezvénye. Idén a nemek közti, gazdasági és nemzetiségi igazságosságra hívjuk fel a figyelmet. A testünkkel lázadunk, tánccal akarunk véget vetni a nők és a Föld teste ellen elkövetett erőszaknak.” – mondta mozgalmat elindító Eve Ensler, a Vagina monológok című színdarab szerzője.

egymilliard_no_tanca1.jpg

A nők elleni erőszak nemcsak a fejlődő világban van jelen. Becslések szerint minden negyedik nőt, kislányt bántalmaznak  közel négyszázezer nőt otthona falai közt -, majd minden héten meghal egy nő párkapcsolati erőszak következtében. Kevés adatunk és információnk van a nők elleni erőszakról, a családon belüli erőszakról vagy a nemi erőszakról. Vélhetően nem az esetek száma kicsi, hanem ezek az esetek hazánkban láthatatlanok.

Az áldozatok sokszor nem tudnak segítséget kérni. A bántalmazás és folyamatos megaláztatás, a kenyérkereső férfitól való félelem és kiszolgáltatottság miatt sokan nem tudnak kilépni a kapcsolatból. Sajnos az áldozatokat a rendőrség, a törvény ereje sem védi meg a valóságban. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet kutatásából kiderült, hogy ugyan az új Büntető Törvénykönyvben már önálló jogi tényállás a családon belüli erőszak, de nem terjed ki minden esetre, és az áldozatok védelme sem biztosított. A szomszédok, ismerősök nem törődnek a zárt ajtók mögött zajló eseményekkel. A kiérkező rendőrök bagatelizálják a történeteket, és addig nem avatkoznak be, „amíg vér nem folyik”. Ugyan a kiérkező rendőrök a helyszínen intézkedhetnének, hogy távoltartó határozatot hozzanak, de jellemzően a férfi jelenlétében kérdezik meg a nőt, hogy akarja-e. Sajnos a bántalmazott nők sokszor azt érzik, a végzés csak ront a helyzetükön, hiszen férjük még dühösebb lesz, és a papír nem védi meg őket.

anyaotthon.jpg

Így csak kevesen vállalják, hogy összepakolnak, és akár gyermekeikkel együtt elmenekülnek. Hazánkban az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat hivatott azonnali segítséget nyújtani a menekülőknek (a nap 24 órájában ingyenesen elérhetőek a 06-80-20-55-20-as telefonszámon). Mintegy 100 nőt és gyermeket tudnak krízisközpontokban elhelyezni, ahol az áldozatok védett körülmények közt lakhatnak, és szakértő segítséget kapnak a traumák feldolgozásában. Sajnos mindössze hatvan napig maradhatnak itt. Sokan gyermekekkel érkeznek, jövedelmük alacsony. Így a bántalmazó és egyben eltartó férfi hiányában nehezen tudnak új életet kezdeni. Számukra az egyik első nehézség az, hogy fedél legyen a fejük felett. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség szerint tavaly mintegy 700 nő lakhatási kérelmét kellett elutasítania a telefonszolgálatnak férőhely hiány miatt. A hatvan napos kríziselhelyezés után a családok átmeneti otthonba (amennyiben itt van férőhely), az egyedülállók pedig hajléktalan szállásra kerülhetnek. Sajnos a megfizethető és rugalmas lakhatási lehetőségek hiánya miatt nem tudnak kilépni az intézményekből. Sokak számára csak az a lehetőség marad, hogy visszamenjenek bántalmazójukhoz, vagy rokonoknál/ismerősöknél húzzák meg magukat, ahol könnyen megtalálhatja őket az agresszív férfi. Egy megfizethető, krízishelyzetben elérhető szociális bérlakás rendszer sok bántalmazott nőnek segíthetne az újrakezdésben.

egymilliard_no_tanca.jpg

2014-ben is megrendezik a közös táncot, idén „Egymilliárd Nő az Igazságért” címmel. Magyarországon is több helyszínen lehet csatlakozni a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség által koordinált eseményhez. A szervezők február 14-én várnak mindenkit Budapesten a Nyugati téren, de több vidéki városban is lesznek megmozdulások. Az alábbi Facebook linken megtalálható a tánc koreográfiája is.

https://www.facebook.com/events/1440222216210138/

Koltai Luca szakpolitikai munkatárs, Habitat for Humanity Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://habitat.blog.hu/api/trackback/id/tr305812223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.