A Habitat for Humanity Magyarország lakhatási kérdésekkel foglalkozó blogja


A hajléktalan embereket büntetik valódi megoldások helyett

2018. június 27. - Habitat for Humanity Magyarország

 A múlt héten szavazta meg az országgyűlés azt az alaptörvény-módosítást, amely többek közt tiltja az életvitelszerű közterületen tartózkodást. A cikk szerzői szerint a kiszolgáltatott emberek büntetése és ellehetetlenítése helyett valódi megoldásokra, hajléktalanságot megelőző szakpolitikai…

Tovább

Valóra vált álom: saját szobája lehet a gyerekeknek új otthonukban

Még idén beköltözhet János és családja a felújított önkormányzati bérlakásba, ahol kényelmesen elfér majd a négy fős család, a tervek szerint a gyerekek is külön szobát kapnak, és a szülőknek is saját hálószobájuk lesz. Ehhez még sok minden hátravan, várunk még az önkormányzat döntésére, de addig is…

Tovább

“Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülünk…”

 Átmeneti otthonokban élő nők helyzete Magyarországon

Napjainkban közel 122 ezer olyan család van Magyarországon, akiket hiteltörlesztésük elmaradása miatt fenyeget lakhatásuk elvesztése és a hajléktalanság. Otthonuk elvesztése után ők azok, akik ismerősöknél, rokonoknál, albérletben vagy rövidebb időre családok átmeneti otthonaiban húzzák meg magukat,…

Tovább

ReStore: Adományboltot nyit a lengyel Habitat

Örömmel adunk hírt arról, hogy a Habitat for Humanity Magyarország is bekerült az idei Ugródeszka programba, mely a BADUR Alapítvány és partnere, a NESsT Magyarország társadalmi vállalkozásfejlesztő projektje. A program keretében szeretnénk megvizsgálni, hogy a több országban már nagy sikereket…

Tovább

Húsz Habitat nagykövet futott idén a méltó otthonkért

Idén áprilisban is rajthoz álltak a Habitat for Humanity jótékonysági futói a 33. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson. A kétnapos eseményen négy távon rendeztek versenyt, amit az edzés mellett adománygyűjtő kampány előzött meg. A 20 jótékonysági futó több mint 830 ezer forintot gyűjtött össze,…

Tovább

Nemesi kúriából termelőszövetkezet, majd rehabilitációs otthon

Vidéken is építünk - I. fejezet

Az idén nagykorúvá váló, tizennyolc éve alakult Egyenlő Esélyekért Alapítvány mára hat lakóotthonában összesen száztizenegy fogyatékkal élő embernek ad otthont. Ezek az otthonok a lakók különböző igényeinek megfelelően igen széles körű szolgáltatásokkal rendelkeznek. A legtöbb figyelmet igénylő…

Tovább

“Rengeteget kaptam a részvételtől.. ” - Bemutatkozik a MetLife és Habitat partnerség

Ha kell, falakat bontanak, süteményt sütnek vagy tíz kilométert futnak egy jó ügyért - idén második éve működik együtt a MetLife és a Habitat for Humanity Magyarország. A partnerség eddig az első önkéntes napok kalapácsütéseitől a jótékonysági sütisütésen át egészen az idei október SPAR Maratonon…

Tovább

„A rászoruló emberek szinte csodaként élik meg az önzetlen segítséget…” – önkéntes koordinátorunk gondolatai az Önkéntesség Világnapján

  Néhány hónappal ezelőtt botlottam bele egy cikkbe, amely a rövid távú (1-2 hetes) nemzetközi önkéntesprogramok* hatékonyságát és őszinteségét kérdőjelezte meg. A cikk olyan nemzetközi önkéntesprogramokról ír, amelyek keretében nyugati (jellemzően észak-amerikai) önkéntesek saját költségükön egy…

Tovább

Berki Krisztián küldetése

Berki Krisztián olimpiai bajnok és a Habitat  nagykövet motivációiról olvashattok az Instyle magazin decemberi számában és itt blogunkon is. :) Vallomás: „Senki sem érdemel olyan büntetést, hogy az utcán lakjon. Ezt a programot azért tartom nagyon sokra, mert nemcsak szavakban…

Tovább