A Habitat for Humanity Magyarország lakhatási kérdésekkel foglalkozó blogja

“Nagyon jó itt, nyugalom van és csend” - Küzdelmes évek után jutottak otthonhoz Anették

2017. május 15. - Habitat for Humanity Magyarország

Anett és Géza kilenc éve ismerkedett meg egymással, ekkor Anett még a szüleivel lakott, Géza pedig egy albérletben a külvárosban. Sajnos ez az albérlet valójában inkább ágybérlet volt: több bérlő és a főbérlő is együtt lakott. Ennek ellenére egy évig éltek itt együtt, de végül a sok vita miatt inkább eljöttek onnan. Átmenetileg Anett szüleihez költöztek egy közeli kisvárosba, de amint összegyűlt a pénzük a kaucióra, albérletbe költöztek a külvárosba.

Kisbabával menniük kellett

Annak ellenére, hogy már öt éve bérelték kis lakásukat, mindig pontosan és becsületesen fizetve a lakbért, a főbérlő elküldte őket onnan, mikor kiderült, hogy gyermekük lesz.

Kényszerűségből megint megpróbáltak Anett szüleivel lakni, közben a világra jött gyönyörű kislányuk, Virág. A családban nagyon feszült volt a helyzet, nehezen élt meg egymás mellett a fiatal pár és a szülők, végül innen is menniük kellett.

anett_virag.jpg

Sokáig próbáltak albérletet találni, de a pici baba miatt senki nem akarta kiadni nekik a lakását. Végül nem találtak más módot arra, hogy együtt élhessenek, mint a családok átmeneti otthonát. 2015 novemberétől laktak otthonban, és folyamatosan arra törekedtek, hogy mihamarabb találjanak valami jobb megoldást.

Míg Anett otthon volt a kislányukkal, Géza rengeteget dolgozott, hogy spórolni tudjanak saját otthonra. Amellett, hogy már több mint tíz éve dolgozik egy elektronikai cégnél, hétvégente pedig bútort pakolt egy költöztető cégnél, hogy több pénzt tudjon hazavinni családjának.

Elszántságuk és kitartásuk meghozta eredményét, a Habitat Második Esély programjába bekerülve felcsillant a remény, hogy végre saját otthonhoz jutnak. A tavalyi nyarat önkéntesekkel közösen jövendőbeli szociális bérlakásuk felújításával töltötték, lehetőségeikhez és erejükhöz mérten.

epitkezes_apollo.jpg

A felújítási munkákban nem csak Géza vállalt aktív szerepet, Anett és kislányuk, Virág is gyakori vendég volt az építkezésen. A mosolygós kislány pedig azonnal az önkéntesek kedvence lett.

Saját udvar, saját otthon

Tavaly összesen négy üresen álló önkormányzati lakást újított fel a Habitat for Humanity Magyarország a Saint-Gobain Initiatives Alapítvány támogatásával, a SZÉRÁ-val ( Szociális és Rehabilitációs Alapítvány), Zugló és a XV. kerület önkormányzataival partnerségben, ebben a programban jutott végül otthonhoz Anett, Géza és Virágocska is. A család már a kezdeti rendezkedésen is túl van, jó viszonyt ápol a szomszédsággal, az udvarban még Virágnak is akadt kortársa, akivel azonnal legjobb barátok lettek.

anett_virag3.jpg

Gézának hetekig tartott megszokni, hogy ide jön haza. Mikor munka után hazaért, le se ült csak fel-alá mászkált a szobákban, hogy milyen jó itt.”- meséli új otthonában Anett. A kis lakás a beköltözés óta megtelt élettel, Virág játékbirodalma egy egész sarkot elfoglal a nagyszobában.

virag_02.jpg

A nyári tervek közt pedig szerepel a virágoskert, homokozó is a kis előtérben.
“Nagyon jó érzés itt lenni, élvezzük a nyugalmat és a csöndet.” - összegzi Anett mikor kikísér minket a zöld udvaron át. Megnyugtató, hogy a  SZÉRA nem engedi el Anették  kezét: egy évig utógondozásban részesítik őket. Ez azt jelenti, hogy havonta egy-két alkalommal meglátogatják őket, átbeszélik a számlákat, az esetleges problémákat. Ezzel segíti, hogy a család meg is tudja tartani hosszú távon a lakását.

anett_virag_1.jpg

A Habitat for Humanity Magyarország Második Esély programjában olyan lakhatásukat vesztett családokat segítünk, akik több éve már családok átmeneti otthonában élnek. A Habitat önkormányzatok és önkéntesek segítségével lakhatatlan állapotú szociális bérlakásokat újít fel számukra, így teremtve lehetőséget, hogy hosszú távon is fenntartható, biztos otthonhoz jussanak. Szeretnénk elérni, hogy minél több önkormányzat kapcsolódjon be a programba és megfizethető, szociális bérlakások megteremtésével a kormányzat is szerepet vállalna az otthontalan emberek megsegítésében, illetve a lakhatási probléma megoldásában.

Téged is zavar, hogy fékezhetetlenül emelkednek az albérletárak? Te is félted a lakásodat egy bizonytalan albérleti helyzetben? Szeretnél tisztán látni a jelenleg zavaros bérlakás-piacon? 

A Habitat for Humanity Magyarország online petíciójában a bérlakáspiac rendezését, igazságosabbá, biztonságosabbá tételét tűzte ki célul! A részleteket itt keresd!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://habitat.blog.hu/api/trackback/id/tr9812506539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.