A Habitat for Humanity Magyarország lakhatási kérdésekkel foglalkozó blogja

Otthont mindenkinek!

“Újra kell színeznünk a magyar társadalom összetartó képét” - Új otthont avatott a Szimbiózis Alapítvány

2017. január 30. - Habitat for Humanity Magyarország

 jo3.JPG

A fogyatékkal és autizmussal élőkkel foglalkozó Szimbiózis Alapítvány új lakóotthont avatott a Miskolc melletti Baráthegyi Majorságban. A Baráthegyi Támogatott Lakhatás program keretében létreött Szent Mihály Házban tizenkét fogyatékos fiatal fog lakni a következő években. Az ünnepi lakásavatáson több, mint százan gyűltek össze, akik az alapítvány munkáját segítők, céges és intézményes támogatók, illetve a ház megvalósulásában segítő partnerek képviselői voltak. Így kapott meghívást a Habitat for Humanity Magyarország is, amely a több éves partneri viszony mellett a ház építését is adományokkal, tanácsadással segítette. 

“Végre felkerültünk a világtérképre”

Megnyitó beszédében Jakubinyi László, az alapítvány elnöke pár mondatban köszöntötte az összegyűlteket, majd elmesélte a hallgatóságnak a nagy hírt, miszertint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és Közgyűlése a Baráthegyi Majorságot a Települési Értéktár részének nyilvánÍtotta, illetve a majorsághoz vezető domboldali út jogi helyzetét rendezte és Majorság útnak nevezte el. Így az átadásra kerülő Szent Mihály Ház a Majorság út. 1.-es címen szerepel majd.

“ Újra kell tudnunk színezni a mai magyar társadalom összetartó képét, amiben a társadalmi befogadásnak is kulcsszerepe van. Ez a folyamat pedig a Szimbiózis Alapítványhoz hasonló kezdeményezésekkel és műhelyekkel sikerre van ítélve.” - mondta el Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Ez az együttműködés, ami a Szimbiózis Alapítvánnyal megvalósult, példaértékű tevékenység az autista személyek megsegítésére és mi szeretnénk továbbra is segíteni őket“– jelentette ki Pfliegler Péter, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere.

A beszédek után a ház cipója került felszelésre, erdélyi szokás ugyanis, hogy minden ház átadásakor megszegnek egy cipót annak reményében, hogy onnan soha nem fogy ki az étel.

dsc_0292.JPG

“Még a mínusz tizenöt fokban is érzékelhető az az energia, ami ezt a kezdeményezést áthatja” - ezzel a felütéssel kezdte a partnereknek és a jövendőbeli lakóknak szóló beszédét Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: Egy társadalmi összefogás kellett ahhoz, hogy a projekt megvalósulhasson, a kormányzat és helyi önkormányzat komoly elköteleződése mellett a nagyvállalatok és helyi cégek képviselői is teljes mellszélességgel álltak ki a kezdeményezés mellett.

zsolt1.jpg

A megnyitóbeszédeket a Szent Mihály Ház avatása követte, aminek keretében Czibere Károly és Pflieger Péter nemzetiszínű szalagot vágtak át a ház tornácán, illetve leleplezték a falra került Szent Mihály ikont is. A képet mintegy keretezve kerültek fel a támogatókat szimbolizáló csillagok, itt kapott helyet a Habitat for Humanity csillaga is, illetve a Whirpool-é, ami háztartási eszközökkel segítette a házat, továbbá a Wienerberger Magyarországé, akiktől jelentős mennyiségű téglaadományt kapott a ház. Az eseményt disznótoros ebéd zárta, ahol jó hangulatú beszélgetés mellett mindenki belekóstolhatott a Baráthegyi Major finomságaiba.

dscf1771.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://habitat.blog.hu/api/trackback/id/tr6312168774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása