Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

HTML

Friss topikok

Otthont megtartó Kulcs-tartó Program a Menhely Alapítványnál

2013.11.21. 11:47 Habitat for Humanity Magyarország

Már 2009 óta futnak be segítségkérő hívások a Menhely Diszpécserszolgálathoz bajbajutott hitelesektől. A segítségkérők számának növekedésével párhuzamosan úgy döntöttünk, hogy kialakítunk egy kifejezetten őket segítő szolgáltatást.

kulcs-tarto.jpgA Kulcs-tartó Programot 2011-ben indította a Menhely Alapítvány lakásveszés veszélyébe került jelzáloghitelesek számára, a Nyílt Társadalom Intézet pályázati támogatásával. 2011-re a devizában eladósodott hitelesek annyira nehéz helyzetbe kerültek, hogy azoknak is komoly gondot jelentett a hitel törlesztése, akiknek az életkörülményeiben nem következett be negatív változás (pl. válás, munkahelyvesztés).

A programban a segítségnyújtás eszközének az információ nyújtást választottuk. Meghallgattuk a történeteket, megpróbáltuk megérteni az élethelyzeteket. Kibogoztuk a szálakat. Elmondtuk, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a lakásvesztés elkerülhető legyen, illetve milyen lépésekkel lehet adott esetben a lakásvesztés ellenére, az élethosszig tartó jövedelem letiltást elkerülni. Mivel a szerződések és a kapcsolódó iratok értelmezése nagyon fontos eleme volt a tanácsadásnak, alapvetően jogi tanácsadás keretében nyújtottunk segítséget, telefonon, személyesen és e-mailben.

Nagyon változatos helyzetekben lévő emberek jutottak el hozzánk. Olyanok, akik még nagy nehézségek árán fizettek, de féltek attól, hogy hamarosan már nem fognak tudni, és olyanok is, akiknek már felmondták a szerződésüket.  És persze jöttek azok a családok is, akiknek már el is árverezték a fedezeti ingatlant, és csak annak kiürítése volt hátra.

lakasvesztes.jpgAz esetek nagy részében úttörő munkát végeztünk, mert foglalkoztunk az emberek bajával (nem a pénzével, az ügyével, hanem a problémájával). Korábban ezekkel az emberekkel senki sem törődött igazán: fenyegették őket letiltással, kilakoltatással, ígérgettek nekik újabb hiteleket „megváltásként” vagy megnyerhető pert, amely után már büszkén nem kell tovább törleszteni.  Nagyon nagy arányban kellett őket szembesíteni helyzetükkel.

Sokan az azonnali lakásvesztéstől rettegtek, pedig még elkerülhető volt ez a lépés. Vagy éppen ellenkezőleg, nem tudták elfogadni azt, hogy tényleg elveszíthetik otthonukat. Nagyon nehéz ilyen esetben meggyőzni valakit arról, hogy ne adja fel túl korán a küzdelmet, de ne is fecsérelje az erejét feleslegesen olyan dolgokra, amelyeket végül veszteségként tud csak elkönyvelni. Mert bár a legreménytelenebb helyzetben is érdemes lépni valamit, sokszor meg kell elégedni kicsi eredményekkel, és azok sem garantáltak. Volt olyan segítettünk például, akinek egy, a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelemmel sikerült egy kilakoltatást legalább a kilakoltatási moratórium végéig elhalasztani, így az adós időt nyert, ami alatt további lépéseket tehet.

A hozzánk forduló emberek érdekérvényesítő képessége már szinte minden esetben gyenge. Nem tudják elhitetni a banki ügyintézőkkel vagy a végrehajtóval, hogy képesek jelentős összegeket előteremteni, vagy fizetőképes kapcsolataik vannak. Mivel bizonytalanok és kétségbeesettek (még akkor is, ha ezt sokszor agresszivitással próbálják leplezni) esélyük sincs, hogy helyesen értelmezzék a sajtóból rájuk zúduló híreket.

Sokszor nem tudják eldönteni, hogy jogosultak-e az aktuális jogszabályi könnyítéseke, mert hol a vágyaikhoz, hol a rémálmaikhoz mérik az ajánlatokat. Ilyenkor türelmesen végigvesszük az egyes könnyítési lehetőségeket, megnézzük, hogy megfelelnek-e a feltételeknek valamelyiknél, és ha igen, akkor egyáltalán megéri-e neki igénybe venni, javít-e helyzetükön.

tanacsadas.jpgKockás papíron együtt számolunk. Keresünk még további lehetőséget a jövedelem növelésére, a megtakarításra, a lakáscserére stb. A legtöbben például nem tudják, hogy a bankoknak is vannak saját mentőcsomagjaik amit igénybe vehetnek. A NET Programba való bekerüléssel kapcsolatos kérdésekkel sokszor megkeresnek minket, annak ellenére, hogy tapasztalataink szerint a bankok erről – legalább általánosságban – tájékoztatni szokták az ügyfeleket.

A legtöbb esetben ügyfeleinknek a jelzáloghitel tartozáson túl egyéb adósságaik is vannak (közüzemi díjak, közös költség, hitelkártyák, stb.). Ezekben az esetekben végignézzük a bevételeket-kiadásokat, és együtt próbáljuk felmérni, hogy van-e lehetőség a fizetőképesség megőrzésére. A közműszolgáltatóktól, közös képviselőktől segítünk könnyítést, részletfizetést kérni annak érdekében, hogy ezeknek az adósságoknak a végrehajtását elkerüljük. Azt tapasztaltuk, hogy sokszor elég egy átmeneti időszak, amikor nem szorítja az összes adósság egyszerre a segítségkérőket (mert pl. egy részletfizetési megállapodás miatt kevesebbet kell fizetni).Ez alatt a fizetőképesség helyreállhat, az ügyfelek „egyenesbe” kerülhetnek. Sok esetben átmenetileg nincs az embereknek munkája, ilyenkor segítünk megkeresni a bankokat, átmeneti fizetési könnyítésért. Ha a bankok lehetővé teszik, hogy egy ideig kevesebbet kelljen fizetni, akkor az illető nem csúszik meg a törlesztő részletekkel, és nem kezd el adósságot görgetni maga előtt.

Apró kicsi esélyek ezek, mert sokszor a törlesztések miatt a család súlyosan nélkülöz, de ez kis levegővétel is eredményezhet olyan változást, amely reményt adhat. A krízis helyzetek logikája szerint, ha egyszer képes valami pozitív irányban változni, akkor - mintha megszűnne az átok - minden pozitív irányba változhat.  

A programot végigkísérte a devizahitelesek megsegítésére született jogszabályi mentőcsomagok megszületése és alkalmazása. Sajnos a mentőcsomagok ügyfeleink legnagyobb részének nem jelentettek tényleges segítséget, ha a feltételek szerint be is léphettek volna. Az árfolyamgátban például a havi törlesztő részletek nem csökkentek volna annyira, hogy az megoldja a problémát. A kimaradók esetében – ők általában a legnehezebb helyzetben lévő, legszegényebb emberek – valóban nagyon kis esély van arra, hogy elkerüljék az élethosszig tartó adós sorsot. Ha nem születik az adósok terheit összegében és időtartamában is elviselhető mértékűre csökkentő megoldás, beláthatatlan és kezelhetetlen méretű nincstelenséggel és az ahhoz kapcsolódó talajtalansággal kell számolnunk az elkövetkező évtizedekben.

A kimaradók problémájára jelenleg nincs igazi megoldás, és ez a „majd lesz valami” helyzet egy más típusú társadalmi szintű eróziót, a csodavárás állapotát erősíti. Az adósokban megerősíti azt az illúziót, hogy nem vehetik el az otthonukat, közben pedig a kamatok, késedelmi kamatok, költségek gyűlnek, az adósság nő, és a bank bármikor dönthet úgy, hogy mégis érvényesíti követelését.

Úgy látjuk, hogy ezeknek az embereknek az egyéni esetkezelés segíthet a hitelezők együttműködésével. Nekik abban tudunk segíteni, hogy akár a mi közvetítésünkkel forduljanak a bankokhoz, és személyre szabott könnyítési lehetőséget kérjenek olyan törlesztő részletek meghatározásával, ami vállalható számukra. Abban az esetben pedig, ha a fedezeti ingatlan eladásával az adósság meghatározó része visszafizethető, úgy segítünk az ügyfeleknek kérni az ingatlan árverésen kívüli értékesítését azzal, hogy a bankok engedjék el a fennmaradó adósságot.

 

Elérhetőségeink: kulcstartoprogram@gmail.com, 06 20 418 45 16 (kedden-szerdán-csütörtökön 18.00 – 20.00 óra között), kulcstartoprogram.blog.hu

dr. Kalota Ágnes jogász, a Menhely Alapítvány munkatársa

                                   

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://habitat.blog.hu/api/trackback/id/tr845647706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.